Tegnap Valantin-nap alkalmából üzenetküldés volt a sulimban, amit ma iskola után osztottak ki. Ezenkívül írtunk nyelvtan témazárót, ami szerintem egész jó sikerült, és fizikából megkaptuk a dolgozatokat, ami 3-as lett, de még így is pont 4-esre állok. :) Médián újságokat elemeztünk, ami érdekes volt, és mindeközben persze leesett az első igazi, hógolyózásra és hóvárépítésre alkalmas hó a télen. A buszmegálló felé ezért jó meg is dobáltuk egymást. Aztán felszálltunk a buszra és mindez feledésbe merült.
Beültünk két négyes boxba, ahol az egyikben ült egy pasi. Amikor leltünk rögtön elkezdte, hogy ne menjen-e arrébb, hogy miért azt nem tudom. Aztán megkérdezte az egyik barátnőm nevét, de tipikus flegma hangnemben. Azt azért hozzá kell tenni, minden második szava a ba***eg vagy valami hasonló volt. Barátnőm meg elkezdett visszaszólogatni neki, hogy senki a neve meg hagyja békén, meg hogy miért beszél vele ilyen hangon és egyáltalán miért szól hozzá. Eztán következett, hogy a barátnőm egy újgazdag k**** és más hasonlók, de közben azért benyögte, hogy szép a szeme. Aztán azzal kezdett "menőzni" - még mindig hasonló szavakkal tarkítva a mondandóját - hogy ő már volt börtönben úgyhogy csak ne szóljon vissza neki, meg hogy hol vagyunk mi hozzá képest (???). Mire a végállomásra értünk (3 megálló) már az egész busz hátsó fele őket figyelte, és várta, hogy mikor esik nekünk a pasi. Közben a többi utasnak is beszólt, de barátnőm maradt a fő szidnivaló személy.
Mikor bemondták, hogy végállomás felpattantunk, és sorba álltunk a busz ajtajában, de jött mögöttünk, és a többiek szerint (én nem láttam, mert háttal álltam) annak a barátnőmnek a haját szagolgatta amelyikkel ordibált. Közben megjegyezte, hogy 10 éve nem ült buszon, meg hogy olyan ez a busz, mint egy osztálykirándulás. (3 iskolát érint a vonala, negyed kettőkor persze sok volt rajta a gyerek) Mikor végre leszálltunk gyorsan megbeszéltük, ha felszáll utánunk a hévre leszállunk és megvárjuk a következőt, de szerencsére leráztuk, és inkább a kalauzra akaszkodott rá. A héven megtaláltuk egy fiú osztálytársunkat is, szerintem ennyire még nem örültünk neki. Amikor útközben a kalauz felszállt hozzánk már nem volt vele, viszont amikor leszálltam, láttam, hogy két kocsival odébb ő is leszállt, csak éppen a másik irányba indult és nem vett észre. Gyorsan elmentem az állomásról, aztán végigfutottam azon az utcán ahol még láthatott volna.
Ezek után a ki hány üzenetet kapott Valentin-napra téma valahogy elmaradt.
A tanulság ebből mindenki vonja le magának, és még annyi: Vigyázzatok magatokra! :)
Egy viccel zárnék, és hogy jövő csütörtökön megyünk a Szent Johanna Gimi 6. részének dedikálására, úgyhogy azt is lassan fel tudom tenni, valamit, hogy pénteken tartják az iskolai farsangunkat, ahol a téma filmhősök. És Pan Am stuardes leszek a Kapj el, ha tudsz!-ból. Ha sikerül jó képet készíteni rólam (nem sok esélyt adok rá) akkor azt is felteszem, meg úgy az általános hangulatot. Remélem jó lesz. És akkor a vicc:
-Mi lebeg a tömegsír felett?
-???
-Csapatszellem.
Véleményed mindenről van. Írd le nekem: |
|
V